Kezdőlap (Információ)

 Informatika 

Kezdőlap  
 
 
Kezdőlap » Informatika » Információ


 

Információ

Informatika  I-Mode  Információ fogalma

INFORMÁCIÓ, ADAT, JEL, KÓD
Mi az információ?
Az információ olyan új ismeret, amely megszerzője számára szükséges, és korábbi tudása alapján értelmezhető.


és társadalom
A személyi számítógépeket kezdetben önálló, autonóm rendszerekként használták. A munkahelyeken adódó közös feladatok felvetették a gépek közötti adatvitel szükségességét. Ezt flopik segítségével oldották meg.

Az információelmélet az információval, mint az új ismeretté értelmezett adattal foglalkozó matematikai illetve hirközlési tudomány terület.

és bizonytalanság
Egy véletlentől függő kimenetelű kísérlet eredménye több-kevesebb mértékben bizonytalan. A kísérlet elvégzésével ez a bizonytalanság megszűnik.

információ - Informatikai fogalomtár
Információnak nevezünk mindent, amit a rendelkezésünkre álló adatokból nyerünk. Az információ olyan tény, amelynek megismerésekor olyan tudásra teszünk szert, ami addig nem volt a birtokunkban.

s hálózatok
Számítógépes hálózatok
Hálózatok típusai
Az internet ...

Információ és kommunikáció
Vakbarát ECDL tananyag
Kiadja a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és az
"Informatika a látássérültekért" Alapítvány ...

Az
Az előzőekben már szerepelt néhány alkalommal az a szó, hogy , azonban azt nem magyaráztuk meg, hogy mi is az. Definiálni ezúttal sem fogjuk, de azért érdemes egy kicsit megvizsgálni ezt a fogalmat.

Információs folyamatok az élő szervezetekben
Az írás
Az információs társadalom ...

Kezelési s (Adat)bázis
Management Information Base (MIB)
Kezelési s (Adat)bázis ...

Egyetlen spirális alakú nyomvonalon digitális formában rögzítik az információt. Lyukak (pit, 0) és síkok (land, 1) alkotják.


Mi is az tulajdonképpen? Amikor informálunk valakit, akkor tulajdonképpen át adjuk neki tudásunkat egy bizonyos dologról.

Információs társadalom
Az információs társadalom fogalmi megközelítése: A két leggyakoribb megközelítési szempont magában a fogalomban keresendő.

biztonság
Az , mint üzleti erőforrás külső és belső tényezők általi fenyegetettségével, az ezekből származó üzleti kockázatokkal, azok csökkentésével és/vagy megszüntetésével a tárolt k, ...

Információk a felhasználó böngészőjéről:
Figyelem!
Ezen könyv teljes egészében a szerzői jog védelme alá esik, ezért publikálása, terjesztése, ...

- és Tudásmenedzsment Tanszék

BIZTONSÁG MENEDZSMENT CSOPORT ...

Információ és kommunikáció
A modul igazolja, hogy a vizsgázó:
tisztában van az internet használatával kapcsolatos alapvető fogalmakkal és szakkifejezésekkel, illetve a legfontosabb biztonsági szempontokkal, ...

- egy adott rendszer számára, annak működését befolyásoló, új ismereteket nyújtó jelek, jelsorozatok tartalmi jelentését értjük.

Információszerzés
A valóság minden ismerete
a tapasztalatból ered és
oda tér vissza ...

s üzenetek:

Ezek az üzenetek nem hibajelzésre, hanem hibadetektálásra, illetve lekérdezésére használatosak. Ezek mindegyike egy kérésből és egy ráadott válaszból áll (kérés/válasz típusú üzenetek).

információs szupersztráda: A korszerű telekommunikációs hálózatokra és számítógép-technikára alapozott Internet-rendszer népszerű megjelölése.

Az fontossága
Az fontosságát, lényegét mutatja, hogy az is a világegyetem alapfogalmai közé tartozik, hasonlóan az energia, anyag fogalmaihoz. E fogalmak egyenrangúságát mutatja a Maxwell démon gondolatkísérlete.

Az információ olyan adat, amelynek újdonságértéke van, számunkra valamilyen újdonsággal bír. Nagyon fontos, hogy azt az adatot ami semmilyen újdonságot nem mond nekünk nem hívjuk információnak. Az információ hordozója a jel. A jel sokféle lehet.

Az jelek segítségével adható meg, azaz a jelek az hordozói. A jeleket rendszerint kódoljuk: ilyenkor az egyes jeleknek kódokat feleltetünk meg. A lehetséges kódok halmazát kódábécének nevezzük.

A metainformáció fontosabb mint gondolnánk!
A mai informatikai rendszerek világában talán észre sem veszi az egyszerű felhasználó, hogy milyen nagy jelentősége van a metainformációknak.

A redundanciák -függetlenek, nem befolyásolja az tartalma.
Redundancia típusai:
független: ...

Információtárolásra és csatolóegységekként is használhatóak továbbá az ún. PCMCIA (Personal Computer Memory Card International Association) kártyák, melyek mérete a bankkártyákéhoz mérhető.

k:
Állásajánlat
Ha már regisztrált felhasználó vagy, kattints ide! ...

Információforrások, szolgáltatások számítógépes hálózaton való elérése, illetve az ilyen online szolgáltatások jelzője.
reply ...

ink szerint hamarosan lesz egy újabb firmware is, mely kijavítja majd a DAO-RAW írási és olvasási problémákat. A teszteket a Nero 5.0.3.8-cal végeztük, kivéve a Packet Writing teszteket, melyekhez a Prassi abCD 1.5.

Információs lekérés, katalógus használat
Egységesíteni kell az információ lekérdezés formátumát.
Pl: Milyen tábláink vannak: ...

t tartalmazó számítógépes állomány.
domain név (domain Name)
Egy Internet helyet azonosító egyedi név. Mindig két vagy több részből áll, amelyeket pont választ el egymástól. Például: budapest.sgi.com Ld. még: IP szám.

Információ technológia.
ITU
(International Telecommunications Union) Nemzetközi Távközlési Unió.


Pénzügyi rendszer feladatai: - pénzintézeti kapcsolatok bonyolítása; - pénztári feladatok ellátása; - partner kapcsolatok bonyolítása; - költségvetési kapcsolatok bonyolítása; - pénzügyi levelezés; ...

Információ átviteli sebesség mértékegysége bit/s.
Bridge
(Híd) Berendezés, amely két logikailag azonos protokollt használó, térben és a fizikai megvalósítás szabványában elkülönülő lokális hálózat között továbbítja az információt.

mozgása, lehetőségek:
1, Érték szerinti paraméterátadás:
A formális paramétereknek a meghívott alprogram területén van címkomponense.

információs társadalom
szociológiai kifejezés az információ egyszerű, gyors és széleskörű terjedése nyomán kiala- kuló társadalomra;
következményei ma még beláthatatlanok: ...

t közvetítő alkalmatosság, közeg;
a kifejezés egyaránt használatos t tároló közegekre (újság, könyv, CD, stb.), mint s rendszerekre: (rádió, TV, Internet, stb.)
=>multimedia ...

információ (beleértve programokat is) jogosulatlan módosítása,
az erőforrások jogosultság nélküli használata,
zavarkeltés a rendszer megfelelő működésében anélkül, hogy a támadónak ebből haszna származna.

-t első kézből - a könyvtárak hálózata
tovább
-NETSZERELEM- Létezhet-e , vagy csak gyötrődő társadalmunk kényszere?

Lásd még: Lásd még: Számítógép, Hálózat, Internet, Szoftver, Kommunikáció

Informatika  I-Mode  Információ fogalma

 
RSS Mobile